Megtanultam levetni a létezés fájdalmait, megtalálni az okokat, egyszerűen elkülöníteni majd megfigyelni s megérteni így elfogadni, újra részemmé tenni de már eszközömként a létezés kiterjesztésére, végigjátszására.
- aki ismer már tudja, így van, ez van, én pedig vagyok aki vagyok-
Teszem amiért jöttem, megtörténem amit végigléteznem adatott,
többnyire tudatosan sodródva a megtörténendők mentén, néha elragadva, néhol összetörve, át bármely fordulóponton akárhogyan is hat amire épp sor kerül,
örvénylek amerre a mindenséget létező egy-részecske körül-s-belül áramlása
-mint közös mező- virtuális részecskehalmazként
maga mentén látszólag időben általvon e belső végtelenben,
noha önmagának felületén egyre csökkenő méretű felszínén
egyensúlyi-osztott pólusainak végtelen változataival -létezhetőség-
egymásra hatva csupán mindenkivel egyszerre egyre szorosabban
s együtt kibontakozva körbetáncol :) ,
mint végtelenszámú egymásról kilengő részecske-mező ingák univerzumnyi tömegének
kis részhalmaza e test ám mégis, egyen- s ellensúlyaként van a mindeneknek.
A megértés önmagára kérdést feltételez, s mi paradoxnak is láthatik,
voltaképp a létezőn átszűrve elegánsan egyszerű,
csak elég messzre kell látni s kérdezni, érteni, résszé tenni/válni.
Néha végtelenül mélyről kell a lét forrásaiból meríteni,
s kérdés tárgyának vetületeitől függően könyvnyit ismertet folyása ágainként
akár pillanat alatt lexikonnyit is érttetve meg, adva így új kilengéseket az eljövendőhöz,
tartva fenn vagy állítva meg eseménysorokat.
Mindent elmond magáról ami megérthető, csak csend kell amit kitölthet.
Némely kérdésre viszont maga az eseménylánc a válasz amit megélni kell,
épp ezért történik s van, ezek megértésekor, mintha egyoldalú csóktalan szerelem,
belül tán még a születésnél is jobban fáj a visszatérés.
... Egyel fentebbről nézve persze ez a létezés a válasz,
ahova tapasztalni jövünk életenként, tán elmeként erősödni, játszani, változni, kiteljesedni.
Noha nem az első végigfutott modell ez, ahogy a korábbi háromba mi is visszanézhetünk tapasztalatként bármikor.
Ez most épp egyfajta merülés egy kérdés válaszsorozatába, csupán ezt a mélységet s modellt épp belülről látjuk, vagyunk a válasz sorsunk mentén a kérdezőnek,
megtörténésünk vonalán mint időszálon -ha úgy tetszik- mi mind,
s mind mint vagyunk s mit a létezésünkre a léten kívülről feltett "mindent róla s általa" kérdésére válaszul a mindazt egy pillanat alatt megmutatni képes legkisebb részleteiben is tömörítő sorskönyvünkben a tegnapokba jelenünkből minden rezdülésünkkel s gondolatunkkal is, útvonalként hagyunk... s így a létezés teljességében a könyv maga.
persze a nyomvonal a jelen létezés elejétől lezárásáig minden részecskére s azok halmazaira s eseményeire élőlényként halmazt alkotó csomósodásaira is egyértelműen adott, csupán jelen tapasztalásunk fojtja el bennünk a teljesség ismeretével való belső természetes kapcsolatunk, mégis, választható a megismerés/megértés útja.
cím: -A létezés szerelmei-
pötyögte:m=én ám
-pontén pontmost pontmindenről pontle pontígy - .
--------
Nem, nem vagyok szomorú, csupán láttam valamit egy megélt pillanatra s a tapasztalt megélményhez társul szegődött bennem irány s határ nélküli, -ekként pedig végtelennek hatóan- szomorú érzés, minthogy három alternatív változatát is megtörténtként ismerem mindben picit másként, talán bennem a szerelem létezése/a létezés szerelme s még csupán részben -vagy újabb változatban megtörténte- okán...
Mint értő élő létező a minden-ség e zajos fényszegény Föld nevű segg-letén, mint jóideje tudom: egyszercsak van élménysoromban ez a tapasztalás is -mint 1 kocka az idősoros filmszallagon ismerve jóelőre a trailerből-, mint eseménylánc létem része aminek e pontján túl vagyok immár, mégis mélyen érintett mikor elébem került amit látnom ismét kellett...
mint mikor a szőke nő évtizedre előre látja azt a bizonyos banánhéjat, tudja hogy el kell csúsznia. Mikor odaér sorsában, elfogadja és tudatosan lép rá, tudja hogy fájni fog, de rálépés nélkül nem fájhatna amikor seggre kéne esnie, mert ő a szőke nő ki a banánhéjcsúszós seggreesést megélni hivatott, tanulságul a gyermekded lelkeknek, s tán a kárörvendést és a sztereotipizálást saját szemükben így gerendaként észrevehetővé váltva, a szőke nő létének fogalmi jelentése okán legalább a viccbéli valótlanul butusnak tűnhető változatában ekként sorsa, következményláncaiban immár teljesebb.
Valahol szeretem a Deja-vu jelenségét, másrészt szomorkeltő útjelző tábla mindegyik, noha emkékeztet a létezés mibenlétére, hogyanjaira s miértjeire.
