néha érzed... felragad elsodor, örvény pörget, lennakadok valamin alászorít a lendülete átcsap fölöttem,
nincs fény, nincs levegő, hordalékos vizet tüdőzök, karcos habot dübörgésbe bugyogva feldobva vízsugarat köhögök törmelék zúz horzsol karmol hasít romoknak ütközöm,  morzsoló fojtó sötét vízözön, felszíntelen fényözön, fájdalomtalanná tűnik s megnyugszom,
önmagamba érkezek...
s csapzottan ébredek, tán csak a nyári hőség, nedves lég, forró éji,
célzatlan merülve -néha fáradtból pihenve szabadprogramon alszok- máskoraimra emlékezem...
mi vár most éberen?; melóba temetkezem fáradásig kontra viszonzatlan szerelem

Szeretem + nem lehet velem,
hiánya bennem végtelen,
kézen fogva is nem érinthetem,
eltűnök érezve messze létezem,
 
Gondolva őt ím, csak képzelem,
csókolom kedvesen míg akad lélegzetem,
ölelném közben szorosan, boldogan tán,
szomorún is.. vele máskor létezem.
 
Távolság-a fájdalom...
mint az előző háromra mind jól emlékezem,
ő a negyedikben, -most más sorsa van-, engem nem szerethet.
 
... Most egy kicsit világok tépnek szét, útelágazások több iránya von egyszerre,
nem választhatok, úgy inkább a nem mint a hiába létezem... sodródom inkább picit,

tán úgy visz a lét -mint mindig- ahogy érezve most még csak bennem létezem.