Van az a pillanat, amikor véget ér a sötét kor, levehetd
a téli spalettákat, lefeszítheted az üveget védő deszkákat,
fényt engedhetsz az épületbe, melynek otthonlétét végig,
homokzsákokkal körbeépítve védted.
Védted a sötéttől, védted a nem-fénytől,
a hidegszűrte alkonyattól, a hajnal nélküli napoktól,
hogyha mással meg nem is oszthatod,
legalább érzed, hogy Te magad vagy az otthonod...
Langyos fénnyel telt szobában állva, ablak tárva,
Te várod hogy nyitva is legyen, de mégsem,
rég tudod, kivel kettő lehetnél, tán
többé szót sem üzen, már érted is.
Van az a pillanat amikor visszatér a fény,
egy azzal ami benned is ragyog,
ölelhetne mindenen át a pillanat,
mégsem többé, össze ragyogássá vonod magad,
az otthon üres lett ím, az ittet inkább,
végleg otthagyod.
sötét hajnal, létfeletti ős fény
2017.01.23. 09:09 Voltar
Szólj hozzá!
Címkék: fény otthon társtalan sötét hajnal
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://awaken.blog.hu/api/trackback/id/tr1812147171
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
