Kezdetben vala a logikus gondolat, emígy:
Érzékelem e testen át a létezést, annak folytatódó részeként mindent ahogy ér,
így a létezés a mindenséggel kölcsönös egyensúlyban, a magam pillanatainak megtapasztalásaként s megélhető teljességében én vagyok.
(Miként volnátok ti is, ha felébrednétek, ösztönlény programjaitok fogságát csapongón álmodó,
embertestbe zárt épp-nem-létezők :P )
Persze:
Ha előbb-utóbb szembetalálkoztok néhány feloldhatatlan paradoxonnal éltetek során, akkor vagy felőrlitek magatokat görcsösen viselt szellemi szemellenzőitekhez ragaszkodásotokkal, melyek az általatok generált problémát átsejlő fátyolként takarják csupán folyton nyomasztva súlyként önmagatok és voltaképp belepusztultok -ha másért nem- hát a testi betegségeitekben manifesztálódó lelki önpusztításba,
vagy kerestek egy külső nézőpontot amiből ráláttok a paradoxonok azon általános jellemzőjére, hogy külső nézőpont hozzáadásával megkerülhetőek és visszanézve feloldhatóak
és a kerülőút megértésén át valóban visszanézve, tényleg túlléptek rajta... majd az összes többin.
Ám a "vagy"-nak ára van... megtanulsz óhatatlanul túllépni a korlátaidon, megérteni, egyre többet, majd magadat is... s habár félsz e járatlan úttól amit senki más nem járhat helyetted és minden kérdés-göröngyöt megérzel a talpad alatt, de ha nem akarsz ösztönlény (álati sorban élő/félő) maradni, akkor (ha az elkeseredés végén is, de végre) elkezdesz felébredni.
Ez az ösztönlény első élet-kihívása a tudatos lénnyé válás szükségszerű (hosszabb-rövidebb) útján.
:)
Amíg lelkileg függesz bárkitől és/vagy bármitől (félsz/imádsz/aggódsz/stb...), addig nem lehetsz súlytalan, szabadon létező, kiteljesedő, mert a lelki teher mindig húz valamerre, de mindenképp általad emelt s erőddel önként fenntartott akadályod, amint önmagára fókuszáltatja figyelmed és súlyozza érzelmeid, ahelyett, hogy minden (tényleg minden) körülötted levő állandónak tűnőt és változót észrevennél s összefüggéseiben egyre inkább megértenél, mosolyogva s nevetve boldogan, mint egy gyerek, mielőtt fókuszálni kezd és elveszik a részletekben (majd az összefüggések-nézőpontok felismerése és problémamegoldás helyett félelemre nevelik és erőszakra, ostobává, ösztönlénnyé, üres testi reakcióhalmazzá, ami Te is lettél valószínűleg).
... ergo ne vedd magadra amiről valójában nem is akarod, hogy az ólominged legyen, ám dobd le végre, ha észrevetted, hogy rádkerült, (mert például odafigyeltél valami "felháborítóra/megdöbbentőre" csak hogy a gyakoriakból említsek) és a terhet (akár rosszkedvként) ne viseld.
(a visszajelzésre kifejtem: logikus gondolat = rend = egyenletes homogén alapállapot
avagy a teremtődés történetét tekintve: az első világkorszak kezdeti részecskeeloszlása - alapállapot.
Másrészt, Logosz=Káosz , csupán megértés/összefüggések átlátása a különbség, így a szűk látókörű és/vagy figyelmetlen/zavaros elme lát káoszt ott, ahol valójában harmonikus rend van, merthogy a rend a megértésből-, értelmezéséből indul)
Az univerzum pedig elegánsan egyszerű szerkezet, melyet minden ősi mindenség-szimbólum csak egy-egy -kívülről nézve- "látószögből ábrázol", pont ezért minden -magát kapzsi önzésénél fogva igazinak tekintő- vallás csupán egy-egy darabkát imád bolond mód, képzeletbeli istenfiguráik eredeti mibenlététől végleg eltávolodásra kárhoztatva követőit...
míly gyermeteg korból ébredtem
