awaken

 
mikor megáll az idő
 
látszat mi csak bennem képzeleg, hisz nem az idő álla éppen meg,
mindenki más lett mozdulatlan, csak magam vagy-ok épp a jelen,
besütő napfény az ablakon, mint lebegve álló porszemeken remeg,
csókolva szobor ismeretlent ajkon, pillanat mit nem tudva tölt velem,
alszik a világ csak egy-egy pillanat a végtelennek tűnő vég mint idő,
moccanatlan minden épp és most, mint pillanatból pillanat tovajő,
létezem a létközi teret s egymást mozgató folyadékmezőt,
örvényeként minden részecskén - tapintok nemlétező anyagot,
vízként áramló erő lendület-ereje mi elleneáll e séta léptei közt,
törve meg mozdulat- s szándéktalan nézelődve tapasztaló értő akaratot,
sorssá formálva következményt s tetteket, miket önmagából mindig tudatlan alkotott elő,
árnnyá fogva meg változást képeként a szándéknak mit kapott el ő,
borostyánként magába zárva, míg e gondolat belé nem hatott,
ülve, fekve, állva, lépve, vagy épp seggre esve vagytok mind ragadva benn,
egy-egy bogárka, mely dolga törni a borostyánüveget karnyújtva körben lenn,
billentve ki egyensúlyi tért s mezőt újabb mozdulatba lökve a világot,
örvényt kelt'- s kezdve a moccanatlan változásával érintve mindent mit látott,
a fókuszba egyetlen pontot helyezve gondolatban s tekintve igazul új valóba formálva át,
mely az álló időt mozgásában, változással
 megtöri